Leírás a régióról

 

Róma/Dél-Olaszország

Olaszország

Olaszország

A több, mint 2500 éves város Róma még mindig a világ kulturális központja a maga építészeti, művészeti és vallási csodáival. A történet szerint Romulus és Remus alapították a várost. Az ikerpárt egy farkas nevelte fel, miután egy fonott kosárban megtalálta őket a Tiberis partján. A város címere is azt ábrázolja, miként táplálja a két gyermeket a farkasanya. Igaz, vagy nem, az első épület Krisztus előtt 750-ben emelkedett, ezzel a világ egyik legidősebb városának tudhatjuk Rómát. Már a római korban több mint egy millióan lakták. A vízellátó rendszer segítségével a keleti hegyekből viaduktokon át jut a víz a városba. Róma közepén találjuk Vatikán városát, a katolikus egyház evilági központját. A kevesebb, mint fél négyzetkilométer területű ország a világ legkisebb önálló államának számít. A pápaság egykor sokkal nagyobb területeket birtokolt, a mai formájában a kis állam 1929-ben épült bele a város eme piciny szeletébe. Ha a szépséges Szent Péter téren sétálunk, akkor hivatalosan már nem is Olaszországban vagyunk.

Kempingek Róma környékén »

SPQR. Rómában úton-útfélen találkozunk ezekkel a betűkkel. Hivatali épületeken, kisebb ivó kutakon, vezetékek borításán. Talán ez lenne a városgazdálkodási vállalat rovidítése? Nem, ezen betűk jelentése a Szenátus és Róma Népe (Senatus Populus Que Romanus). A humoros rajzfilmfigura Obelix megjelenése azonban hozott magával egy másik fordítást is: Ő ugyanis mindig ezt szajkózza Astérixnek: „Furcsa srácok azok a rómaiak”. Az olasz változatú képregényekben ez pedig így hangzik: “Sono Pazzi, Questi Romani”, vagyis: SPQR.

 

Kempingek Szardínián »

Akár ott tartózkodik a pápa, akár nem, a Szent Péter teret és az azonos nevű bazilikát fel kell vennünk a látnivalók listájára. A templom alatt láthatjuk a pápák sírjait is. A Colosseum és a Forum Romanum látványa magával ragadó, csakúgy, mint a Pantheon hatalmas dómjával és "oculusával", mely egy nyitott lyuk a tetőn. Ha bedobunk egy érmét a Trevi kútba, kívánságunk valóra válik.   

Kempingek Nápoly környékén »
Kempingek Kalábriában »
Kempingek Szicílián »