Hogyan temessünk el egy halott vikinget?
 A dán szurkolók mindig viking sisakban ülnek a lelátókon. A vikingek közismert durvasága ellenére a dánok büszkék oseikre. A magyarázatot a dániai kempingek egyikében leljük meg.
Illik tisztelegni az egykori vikingek előtt. Egyszer, amikor egy dániai kemping lett nyaralásunk helyszíne, felfedeztünk egy viking sírt, amit közelebbről is megvizsgáltunk. Persze a holttestek már nem voltak a sírban, mégis mély benyomást tett ránk. Hát még a D án kemping ott nyaraló gyerekközönségére, akik szarvakkal ellátott játék sisakjaikat büszkén viselve egész idő alatt vikingesdit játszottak ahogy ezt egy a dán kempingek megkívánják .
Munkamegosztás
A vikingek Kolumbuszt évszázadokkal megelőzve, a nyolcadik század végétől kezdve elsőként
indultak felfedező útra. Jóval később követték őket a portugálok és a holland
felfedezők. Az északi viking törzsek közötti munkamegosztás nagyon egyszerűen alakult: a mai Norvégia
területén élők nyugatra indultak, a svédek elődei keletre, a dán vikingek pedig dániai kempingek
lakósátraiból kiindulva délre tettek felfedező utakat. Németalföld, Flandria, Anglia, Franciaország
tartoztak célterületeik közé. Mint látható, a dánok ezen azóta se nagyon változtattak.
 Rajtaütésszerű portyázások
Kezdetben ezek a hajóutak rabló portyák voltak, hiszen a túlnépesedett országot élelemmel kellett
ellátni. Minthogy az atyai örökség mindig a legidősebb fiúra szállt, hamarosan megélhetést
keresve számos fiatal harcos indult útnak. 793-ban jegyezték fel az első rabló portyát, melynek során a
vikingek az Anglia észak-keleti partján álló Lindisfarne-i kolostort fosztották ki. Eleinte a támadások
rajtaütésszerűen zajlottak. A meglepetésszerű rohamot követően a támadók elillantak még
mielőtt az áldozatok felocsúdhattak volna, persze ha még életben voltak. 840-től szervezettebben zajlottak
a „látogatások”. A támadókból gyarmatosítók váltak, akik dán kempingek
építésébe fogtak, afféle kereskedelmi hídfőállások létesítése
céljából. A vikingek tehát amellett, hogy kegyetlen kalózok, rablók egyben felfedezők,
kézművesek, kereskedők és tehetséges hajóépítők is voltak. Nem lehetett kis feladat egy
mindössze 16 méter hosszúságú tengerálló vitorlást építeni s azzal hajózni. A
hadihajók az ún. „drakkar”-ok orrát félelmetes sárkányfej, vagy mérges kígyó
díszítette. A teherhajózásra használt, békésebb kinézetű „polgári”
verziót „knarr”-nak hívták.
 Temetési szertartás a kempingben
A viking elnevezés valószínűleg az ó-norvég nyelvből származik és lefordítva azt
jelenti „a férfi, aki a tengeren küzd”. A harc közben, fegyverrel a kézben elesett vezér sokkal
méltóbb temetésben részesült, mint azok a vikingek, akiknek véső nyughelye egy kemping Dánia
területén lett . A holttestet harci pajzsokra fektetve a hajó hátsó fedélzetén helyezték el
és magára hagyták. Majd tüzes nyílvesszőkkel lángra lobbantották a hajót, s a halott viking
harcos az égő pokolból került át a Walhallába (a viking mennyországba). A történet mély
benyomást tett a dániai kempingek gyermek lakóira. Az egyik műanyag „akcióhős” figurájukat
harcban elesett viking vezérré minősítették, talán épp azért, mert fegyvert tartott a kezében. A gyerekek ágacskákból hajót építettek számára és a szerencsétlen akcióhőst színes söralátéteken felravatalozták a „hátsó fedélzeten”. Most következett a neheze: az építményt valahogy meg kellett gyújtani. A gyerekek üveglencsével végzett néhány sikertelen tűzgyújtási kísérlet után modernebb technikához folyamodtak: – Apa, ideadnád az öngyújtódat egy kis időre? – És lassan már indult is a szerencsétlen viking, égő hajóján a dán kemping partjáról a tenger felé.
Másnap reggel egy összezsugorodott műanyag darabot sodort a partra a víz a dán kemping strandján. Úgy tűnik, akcióhősünket elpusztíthatatlan anyagból „faragták”. A kempingek Dánia területén persze sohasem vetettek partra ilyesmit a vikingek idejében, mert az igazi vikingek soha sem követtek volna el ilyen hibát.
|
